2025.03.24.-én a délutáni órákban érkezett bejelentés egy férfitől a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint Mosonmagyaróvárt elkerülő, 86-os számú úton található egyik új építésű, elkerített és zárt telephelyére egy ismeretlen férfi bemászott, a telephelyen található csarnoképület bejárati ajtaját rugdossa, feszegeti, beakarna jutni az épületbe.
A bejelentő elmondta, hogy egyedül tartózkodik a telepen, bent van a csarnokban.
A bejelentővel a Rendőrség hívásfogadója folyamatos kapcsolatban volt illetve egy időben helyszínre irányította a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Körzeti megbizottjait.
A bejelentő tájékoztatta az ügyeletest a folyamatos eseményekről, elmondta, hogy miután kikiabált az ismeretlen személynek, hogy értesítette a Rendőrséget, az agresszívvá vált, elkezdte ütni, rúgni a csarnok bejárati ajtaját illetve egyéb, a csarnokhoz tartozó elemeket feszegettet le és tört le a helyéről.
Ezt követően, mivel az ajtót kinyitni nem tudta, a csarnok egyik helységének ablakához ment és azt betörte, továbbá a csarnok mellett parkoló, a telephelyen dolgozó férfi tulajdonát képező autót is több alkalommal megrúgta és ütötte, arról különböző elemeket tört le.
A helyszínre indított Körzeti megbízottak rövid időn belül kiérkeztek a segélyhívás helyszínére.
A személy cselekménye közben a kiérkező Rendőröket meglátva megkísérelt elfutni a telephelyen belül, mely nem sikerült neki, a Rendőri intézkedésnek ellenszegült, az elkövető örjöngő magatartását így testi kényszer illetve bilincs alkalmazásával sikerült megtörniük és elfogniuk a bűncselekmény elkövetőjét.
Megállapítást nyert, hogy az elkövető férfi török állampolgár.
A személy cselekményével több százezer forint értékű rongálási kárt okozott mind a telephely dolgozójának gépkocsijában mind a csarnok épületében.
A személy elfogását követően előállításra került a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra az elkövetett bűncselekmények eljárásának lefolytatása és további nyomozati cselekmények végrehajtása céljából.